Nemrég új albummal jelentkeztek, március 18-án pedig Pilisborosjenőn fognak koncertezni. A 2006-ban alakult Ezüst-Patak zenekar dobosával, Héri Attilával új lemezükről, Pilisborosjenőn készült klipjükről és persze a jövőről beszélgettünk.

Nemrég új albummal jelentkeztek, március 18-án pedig Pilisborosjenőn fognak koncertezni. A 2006-ban alakult Ezüst-Patak zenekar dobosával, Héri Attilával új lemezükről, Pilisborosjenőn készült klipjükről és persze a jövőről beszélgettünk.

Varkapu.info: Honnan jött az „Ezüst-Patak” név, és mióta zenéltek együtt?

Héri Attila: A zenekar 2006-ban kezdett dolgozni, majd a 2007-es év nyarán adta első, bemutatkozó koncertjét. A mai felállás 2008-ban vált véglegessé. A nevünkben az Ezüst jelképezi Richye-t, a Patak pedig az énekesnőnket. Ez egyfajta utalás az ezüst fémes keménysége és a patak tiszta lágysága közötti ellentétre, mely ellentét jelen van a Richye által írt zene és a Tündi által énekelt népdalok között is.

Varkapu.info: Különleges hangzású zenét játszotok. Hogyan alakult ez ki és pontosan hogyan  lehetne jellemezni zeneileg?

Héri Attila: Az Ezüst-Patak zenéje és szövegei Richye ötletei és elképzelései alapján lettek olyanok, amilyennek ma ismerhetjük. Persze az első lemezen ez sokkal markánsabban érvényesült, mivel azt a lemezt Richye szinte teljesen egyedül írta és a mondanivalója is az Ő akkori életének történéseit jeleníti meg. A mostani Ezüst-Patak zenéje már sokkal inkább a csapatmunka és a közösen végzett munka eredménye. Mindannyiunk zenei ízlése és karaktere felfedezhető ebben az általunk csak „Urban folk ’n’ roll”-nak nevezett zenében!

 Varkapu.info: Elkészült a második lemezetek a tavalyi évben. Mi jellemzi ezt az albumot?

Héri Attila: Az első lemezhez képest – mely inkább borongós, elmélyült és kísérletezőbb volt – a második egy lendületes, gitárcentrikus, sőt a pajzán népdaloknak köszönhetően vidám anyag lett! A dalok nagy részét már rengeteget játszottuk koncerteken mire a stúdióba kerültek, ennek köszönhetően a legjobb formájukban kerültek fel a lemezre.

Varkapu.info: Milyen a fogadtatása?

Héri Attila: A visszajelzések alapján nyugodtan mondhatom, hogy remek a fogadtatása, tetszik az embereknek! Viszont mivel nincs mögöttünk egy erős management, így nem jut el annyi emberhez, amennyit szerintem megérdemelne…

Varkapu.info: Ezen és az előző albumon is van angol nyelvre átfordított dal. Miért?

Héri Attila: Amikor indult a zenekar, volt olyan elképzelésünk, hogy külföldön is érdekes lehet a zenénk és ennek okán készítettük el a dalok és videók angolnyelvű  verzióját is. Természetesen a népdalok minden esetben az anyanyelvünkön szólnak!

Varkapu.info: Nem csak a közelgő koncert köt titeket a térségünkhöz. Egy klip is készült Pilisborosjenő mellett. Miért választottátok éppen ezt a helyszínt?

Héri Attila: A Hold Fény című dal klipjét forgattuk ezen a rendkívül szép és csendes helyszínen. Nagyon élveztük a nyugodt körülményeket és a szünetekben volt időnk kicsit körülnézni a környéken. Ez a helyszín egyébként tökéletesen alkalmas volt arra, hogy hátteréül szolgáljon a történethez, melyet Indián, a klip rendezője elképzelt ehhez a szerelmes dalhoz!

Varkapu.info: Hogyan emlékeztek vissza a klip forgatására?

Héri Attila: Furcsa érzés volt a kamerák és a hangszerek modern megjelenése a természet „lágy ölén”. A dobot például egy kisebb szakadék szélén a talajon felállítani, kifejezetten merész dolog volt, Tündi pedig egy szikla tetején állva énekelt, szóval kissé szokatlan volt mindez. Ugyanakkor a technika modernitása és a táj természetessége közötti ellentét jól érzékelteti a fentebb már említett zenei ellentétet.

Varkapu.info: Ha pedig koncert; mit várhatnak tőletek azok, akik még nem ismernek titeket Pilisborosjenőn?

Héri Attila: Mint mindig, most is igyekszünk majd színvonalas produkcióval szolgálni a koncertre ellátogatóknak. Aki szereti a rock zenét és esetleg ismeri azokat a népdalokat is, amelyek hallhatók a dalainkban, azoknak biztos tetszeni fog a buli. Remélem, sokan eljönnek majd és jól fogjuk magunkat érezni ezen az estén!

Varkapu.info: Milyen gyakran koncerteztek a környéken? Mikor jártok legközelebb a térségben?

Héri Attila: Nem szoktunk szelektálni a koncert helyszínek között, mindenhol szívese játszunk, ahol kíváncsiak ránk az emberek, és ahol adottak a feltételek egy megfelelő színvonalú koncert lebonyolításához. Dorogon egyébként szeptember 10.-én játszunk majd. Akit érdekelnek a koncertekkel és egyebekkel kapcsolatos infók, annak érdemes ellátogatni a www.ezustpatak.hu oldalra, vagy a csapat Facebook-os oldalára (KATT!).

Varkapu.info: Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Héri Attila: A legfontosabb célkitűzésünk a folyamatos koncertezés. Rengeteget dolgozunk azon, hogy minden hónapban legyen legalább 4-5 koncert és eljussunk olyan helyekre is, ahol még nem játszottunk!  Hamarosan elkészül a tavalyi lemezbemutatón rögzített anyagból egy koncert klip és készülnek a 3. album dalai is. Májusban lesz egy budapesti koncert (május 14., szombat, Aranytíz – a szerk.), melyre egy kisebb meglepetéssel készülünk és szervezés alatt van egy nyári mini turné is, mely nagyon fontos állomás lenne az Ezüst-Patak zenekar életében!

Információk a koncertről

Helyszín: Pilisborosjenő, Reichel Ferenc Művelődési Ház; Fő u. 16.
Időpont: 2011. március 18., 19:00
Belépő: 500 Ft

Az Ezüst-Patak lemezei honlapjukon, az www.ezustpatak.hu oldalon megrendelhetők! A Varkapu.info szerkesztői most is őket hallgatják, ajánljuk mindenkinek!

(Gribek Dániel – Varkapu.info)

Kapcsolódó cikkek:
Fél napig Wass Albert lesz a középpontban Vörösváron
Átadták a pilisborosjenői településközpontot (+Képek)
„Pilisvörösváron könnyű, hogy jól érezzem magam!” – Interjú Berecz Andrással