A Magyar Vöröskereszt ez év május 8-án ünnepelte alapításának 130. évfordulóját. A ma már több mint 170 ezer taglétszámú szervezet fő feladatai az élet és egészség védelmében, az emberi szenvedés és a szociális gondok enyhítésében, a betegségek megelőzésében, a katasztrófák áldozatainak megsegítésében és a társadalmi szolidaritásra nevelésben végzett tevékenységben foglalhatók össze.
A Magyar Vöröskereszt ez év május 8-án ünnepelte alapításának 130. évfordulóját. A ma már több mint 170 ezer taglétszámú szervezet fő feladatai az élet és egészség védelmében, az emberi szenvedés és a szociális gondok enyhítésében, a betegségek megelőzésében, a katasztrófák áldozatainak megsegítésében és a társadalmi szolidaritásra nevelésben végzett tevékenységben foglalhatók össze.
A Vöröskereszt feladatai ellátásában együttműködik a kormányzati és egyéb szervezetekkel valamint a segítségnyújtásra kész, jelenleg több mint 46 ezer főnyi önkéntesével. A kormányzat és a hatóságok segítőjeként olyan közfeladatok ellátását is átvállalja, amelyekről a törvényi szabályozás alapján valamely állami szervnek vagy például a települési önkormányzatnak kell gondoskodnia.
E szerteágazó feladatok lakóhelyünkön történő végzését vállalta fel az a lelkes kis csapat, amely múlt hónap végén megalakította a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetét. Pátyon a Vöröskereszt nagy múltra tekint vissza, azonban az utóbbi években tevékenysége erősen visszaesett, csupán a véradási akciók megszervezésével adott jelzést létezéséről.
Ezért döntöttek úgy a régi és lelkes aktivisták, elsősorban Kerékné Monori Klára, Junek Mariann és Máté Istvánné (Feldmár Edit), hogy feltámasztják a szervezet helyi ‘főnixmadarát’ és újjászervezik a község Vöröskereszt szervezetét. Szándékukat az a nemes cél vezérelte, hogy a szociális segítségnyújtás, a nehéz helyzetben lévő vagy időskorú lakótársaink felkarolása, az elsősegélynyújtás megszervezése, a vöröskeresztes utánpótlás kinevelése, az önkéntesek képzése településünkön is megvalósuljon a Vöröskereszt küldetésnek szellemében.
Az alakuló ülés részvevői, Dr. Zelen Béla és Mészáros Katalin, a Vöröskereszt Pest megyei szervezetének képviselőinek jelenlétében megválasztották az új szervezet tisztségviselőit. Az egyhangú szavazás eredményeként a szervezet elnöke Dr. Pózmán Ilona, titkára pedig Kerékné Monori Klára lett.
Az új szervezet természetesen csak úgy tud eredményesebb és sikeresebb lenni, ha munkájában minél többen részt vállalnak és sok önkéntes segítőt tudhat maga mögött. Ezért várja azon lakótársaink és a gazdasági élet szereplőinek jelentkezését, akik készek a Vöröskereszt nemes céljai és feladatai helyi megvalósításában akár tagként vagy önkéntes segítőként részt venni.
A csatlakozni szándékozók jelentkezését a voroskereszt.paty@gmail.com e-mail címen vagy a 06 20/943 7925 telefonszámon várják.
(paty.hu)