Hagyományteremtő szándékkal indult útjára a Napsugár ovi nemzetiségi hetek projektje március hónapban. Mikor ezek a sorok íródnak már túl vagyunk az első hét szépségein és közösségformáló hatásait is érezhetjük.
Hagyományteremtő szándékkal indult útjára a Napsugár ovi nemzetiségi hetek projektje március hónapban. Mikor ezek a sorok íródnak már túl vagyunk az első hét szépségein és közösségformáló hatásait is érezhetjük.
Német nemzetiségi héttel indult a program, amely hétfőn egy kis kiállítással kezdődött, a gyerekek és szüleik, ill. az óvodába betérő vendégek is megcsodálhatták a szebbnél-szebb sváb női, férfi viseletet és nemzetiségi ruhába öltöztetett babákat. A hét folyamán sort kerítettünk linzersütésre is, melyen a szülők is nagy örömmel és kedvvel vettek részt és együtt kevertek, gyúrtak, szaggattak és díszítettek csemetéikkel.
Szerdán a Snoopy német családi napköziből érkeztek a gyerekek, akik nevelőik irányításával nagyon kedves kis műsorral szórakoztatták ovisainkat és a vége természetesen egy nagy közös játék lett. Következő napon a Hauck János iskola 1. és 4. osztályos tanulói látogattak el hozzánk és énekeltek, mondókáztak, verset mondtak és nem utolsó sorban táncoltak gyermekeink legnagyobb örömére. Úgy gondolom, hogy a hét méltó lezárására remek programnak bizonyult a pénteki látogatás az Uradalmi ház állandó kiállítására, ahol a gyerekek betekintést nyerhettek az egykor élt emberek életébe és számtalan érdekes berendezési tárgyat is megtekinthettek.
Ez a szép kezdeményezés nem jöhetett volna létre, ha nincs mögötte összefogás és egyes emberek szervező és tevékeny segítsége, ezúton is köszönetet mondunk Punka Lászlóné Erikának, Tázer Marika néninek, Wittmanné Peller Szilvia és Majnekné Hajdú Ildikó tanítóknak, hogy a gyerekekkel meglátogattak minket és ízelítőt kaphattunk a német nemzetiségi kultúrából.
Németvölgyi Barbara óvodapedagógus
(piliscsaba.hu)
Kapcsolódó cikkek:
Napsugár Óvoda: A kistérség első referencia óvodája