Be kellett gipszelni a karját, miután megverték a rendőrök egy igazoltatás közben – ezt állítja egy pilisvörösvári fiatalember. Telefonon nyilatkozott az RTL Híradójának, azt mondta, a járőrök durván beszéltek vele, és azt hitték, lopta a kocsit, amivel ő és társa közlekedett.
Be kellett gipszelni a karját, miután megverték a rendőrök egy igazoltatás közben – ezt állítja egy pilisvörösvári fiatalember. Telefonon nyilatkozott az RTL Híradójának, azt mondta, a járőrök durván beszéltek vele, és azt hitték, lopta a kocsit, amivel ő és társa közlekedett.
Ezután szidalmazták, majd bántották is. Utasa azt mondta, félelmetes volt, amikor barátját ütötték-rúgták a rendőrök. A rendőrség szerint viszont pont, hogy a két fiatalember volt agresszív. Fel is jelentették őket.
A 7-es főúton Polgárdinál, Budapest felé haladt a két fiatalember, amikor csütörtökön igazoltatták őket. Kiss István volt az utas, Nádor Gábor a sofőr. Utóbbi arca tele van zúzódásokkal, máshol horzsolások vannak rajta, a karját pedig be kellett gipszelni. Arról, hogy hogyan keletkeztek a sérülései, mást mond ő, és mást a rendőrök.
„Megelőztünk egy lassú járművet, a rendőrök előttünk intézkedtek 100-200 méterrel. Lassítottam. Akkor egyből leállt az autó valamiért, félreálltunk az útszélén, a rendőrök odajöttek hozzánk” – mondta Nádor Gábor.
„Mikor meg akarták állítani a rendőrök a gépkocsit, akkor a sofőr fékezett, erőteljesen fékezett, majd ezt követően megpróbált visszafordulni” – mondta Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A járőrök végül igazoltatták az autóban ülő két férfit. Szondát is fújattak a sofőrrel, de a vizsgálat nem sikerült. Ezért elő akarták állítani, ekkor fajultak el a dolgok. A fiatalember szerint az egyik járőr szidalmazta őt, de a rendőrség szerint ez épp fordítva történt.
– Az egyik elkezdett anyázni, és ebből kezdődött, hogy én is visszamondtam ugyanezt neki.
– Ekkor került Ön a földre?
– Igen, azt hiszem egy lökést kaptam, és akkor estem le a földre” – mondta Nádor Gábor.
A sofőr az egyik intézkedő rendőrt lefejelte, majd pedig ütőmozdulatokat tett vele szemben. Ekkor a két járőr testi kényszer alkalmazásával megbilincselte a személyt, majd pedig mindkettőjüket előállították a polgárdi rendőrörsre” – mondta Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az utast vesztegetés miatt jelentették fel a rendőrök.
„Gábor, aki a vezető volt, ő nyújtott át egy pénzköteget, és azt lobogtattam állítólag. Ilyen nem fordult elő” – mondta Kiss István.
A két fiatalember azt beismerte, hogy ittak pár sört, mielőtt autóba ültek. Az ügyben ők is és a rendőrök is feljelentést tettek az ügyészségen.
(rtlklub.hu)
Kapcsolódó cikkek:
Drogtúladagolástól lett rosszul három fiatal
Eljárást indítottak a vörösvári tolvaj ellen Veszprémben