Január 7-én a pilisvörösvári Mű-hely Galériában adott teltházas előadást a neves mesemondó, Berecz András. A mohácsi művészek kiállításának pénteki megnyitóján a múltról, jelenről és a jövőről beszélgettünk a tréfák mesterével, a különleges történetek humoros felszolgálójával.
Január 7-én a pilisvörösvári Mű-hely Galériában adott teltházas előadást a neves mesemondó, Berecz András. A mohácsi művészek kiállításának pénteki megnyitóján a múltról, jelenről és a jövőről beszélgettünk a tréfák mesterével, a különleges történetek humoros felszolgálójával.
Fényképes beszámolónkat a rendezvényről IDE kattintva tekintheti meg!
Varkapu.info: Hogyan érezte magát itt nálunk, Pilisvörösváron?
Berecz András: Pilisvörösváron könnyű, hogy jól érezzem magam! Ez az egész vállalkozás olyan szép, hogy az országból mindenhonnan képzőművészeket hívnak, kiállítanak, pedig nem is ez a hivatásuk nekik. Annyi szeretet van, annyi minden összeadódik, és akkor ráadásul még mesét is hallgatnak… Mindig nagyon szívesen jövök ide! Gizit már régóta ismerem, és nagyon becsülöm.
Talán a Pázmánuem közelsége is okozza, hogy ennyire jól érzem itt magam. Sokan jönnek abból az iskolából, és sok az ismerős. 2-3 évenként szoktunk találkozni, tehát az sem nagyon fenyeget, hogy elunjanak. Így tehát könnyű helyzetben vagyok, aki pedig könnyű helyzetben van, az igen jól érzi magát.
Varkapu.info: Az életrajzában az áll, hogy Ön jogásznak, festőnek tanult. Hogyan lett Önből mégis mesegyűjtő, mesemondó?
Berecz András: Ez jó kérdés. A jogi egyetemet inkább a szülői ház kedvéért próbáltam meg, a képzőművészet az saját hajlam. Látni és képet faggatni nagyon szerettem, és mindmáig szeretek is, sőt, mikor mesét mondok, akkor is képekkel operálok. Tehát olyan szövegeket mondok, amikben hiszem, hogy egy-egy felvázolt kép vagy jelenet, az emberek szeme előtt elevenen megjelenik – olyan, mint egy jó kompozíció. Tehát kicsit rokon műfaj. A mesékben nem elvont gondolatok, hanem képekbe tömörített allegóriák jelennek meg, és itt ez egy kicsit, mintha képzőművészeti tevékenység volna, kicsit, mintha azzal volna határos.
Varkapu.info: Hogyan gyűjtötte, gyűjti össze ezeket a meséket, amiket a CD-ken hallhatunk, vagy akár előadásokon, esetleg a könyveiben olvashatunk.
Berecz András: A gyűjtés ennek a mesterségnek a legszebb része. Eleinte úgy, hogy már a vonaton megismerkedtem emberekkel. Kérdezték, hogy „Maga hol fog aludni?”. Hát – mondom – fogalmam sincs. Na, akkor én nálam. És véletlenszerűen beszélgettem emberekkel, egy-egy elejtett szót felírtam a papíromra. Később már szóltak nekem a barátok; „Gyere, mert itt egy nagyon jól mesélő ember van, ha nem jössz hamar, elviszik a tudományát!”.
Ma pedig? Elmegyek úgy fellépni, hogy gyűjtéssel egyeztetem, sőt, néha házhoz jön egy-egy jó mesemondó. Hát, ez is olyan, mint minden mesterség. Meg lehet tanulni, de sok múlik a szerencsén, az isteni áldáson.
Régebben inkább gép nélkül gyűjtöttem, magnó nélkül, csak a fülemet tartottam nyitva. Úgy gondoltam, hogy az az enyém, amit megértek. Ma már kamerások is jönnek velem sokszor, és akkor filmre veszik. No, így gyűjtöttem, így gyűjtöm ezeket.
Varkapu.info: A honlapját nézegetve az újdonságok között találtam egy kuriózumot is, méghozzá a Sör Dal című kiadványát, amely 2009 végén jelent meg. Ennek van egy kicsit tágabban vett helyi jelentősége is, ugyanis Esztergom Város Önkormányzata támogatta a megjelenését.
Berecz András: Igen, ez egy műfordítás. Egy másfél milliós kis rokon népnek, a csuvas népnek a költészete. Sok mindent lehetne kiemelni, de amit érdemes, és ami minden magyar emberre tartozik, és ami miatt ez nem kuriózum, az az, hogy ez a kis csöpp nép, mikor úgy látja, hogy értelme van, a testvéreket dallal békíti össze. Ezt úgy hívják, hogy sördal, vagy rokondicsérő sördal. Többféleképpen nevezik. Ha két testvér egymással összevész – ami előfordul minden nép történelmében – akkor elkezdik énekelni, hogy miért fontos a rokonság, miért fontos, hogy a testvéredet meg tudd becsülni. Ugye, egy nép történelme addig tart, amíg a testvéreit meg tudja becsülni. Mikor már a rokonaival nem tud egy asztalhoz leülni, lefújja a szél a térképről. Ilyeneket énekelnek, és úgy éreztem, ez ránk tartozik. Minden magyar emberre, főleg 2004. december 5. óta! Ez alól nem lehet kibújni, mert ez a létezésünknek a feltétele. Így hát nem kuriózumnak szántam. Látszólag távoli, de valójában egy nagyon közeli problémát próbáltam letenni az asztalra – és nagyon bízom benne, hogy sok emberhez eljut. Nem unalomból csináltam, nem fényűzésből és nem a naplopás ingerelt, hanem szigorú aktualitás.
Varkapu.info: Ön szerint mi a sikere a mai világban, ahol az emberek nagy része Való Világot néz, a gyerekek „Barátok közt”-ön nőnek fel…?
Berecz András: Hát, hogy az enyém mi, azt nem tudom. Több oka lehet. Egy az, hogy nagyon erős és kiváló műfaj a mese. Erről nem én tehetek, hanem a műfaj. Ezt nagyon sok ember rakta össze, ez nem az én munkám. Ölembe hullott, ahogy tudom, hordozom. Ebben csak fontos kérdésekre keresik a válaszokat. Ráadásul sok nemzedék egyszerre; a mesében beszélnek a halottak is. Így hát, ha én beszélek, nem csak én, hanem még a temető is beszél. Vas megyétől Gyergyóig és Nyitrától Bácskáig. Ez egy nagyon nagy erénye a meséknek. Valaki beszél és érzi a közönség, hogy nem csak ő szól, hanem az elődök is. Egy géniusz beszél, egy népnek a géniusza, a lelke. Ez hatalmas erény! És ezt akármilyen nehéz, izgága világban az emberek meg szokták érezni. Talán ez ennek a titka.
A másik az egyfajta ravaszság éntőlem. Sokáig kerültem a médiát, mert az nagyon jól esett. Utóbb barátaim azt mondták, hogy ez nem megy sokáig, mert jópofa vagyok így hippinek, nagyon jó ez a Kill Your Television Set mozgalom, de így kimaradnak azok az emberek a közös igazságainkból, akik érdemlik. A lakótelep 9. és 15. emeletére is föl kell szállítani a közös igazságainkat. Őróluk nem érdemes lemondani, és ezeket felpumpálni, mint meleg vizet, csak a média tudja. Ezért van az, hogy az embernek show-kba, sohwderekbe is oda kell állnia, és el kell mondja azt, amit csorbítatlanul igaznak tart.
Varkapu.info: A fellépések alatt gyakran adódnak váratlan események. Itt például egy csónakban ülő busóbaba dőlt el.
Berecz András: Az a helyzet, hogy jól jönnek mindig a váratlan események. A mesemondók a régi világban sem kész szöveget vittek a hallgatóság elé. Sohasem! Ha valami történt, ha valaki leesett a székről, elaludt, beverte a fejét, kinyílt az ajtó, azt teljesen mindegy volt. Arról nem tudomást venni színészi feladat. Tudomást venni viszont a mesemondó feladata. Integrálni, bevonni a történetbe, hogy „Ja, igen, ez történt, nyugodjatok meg kedves hallgatóság, én az én szövegemből nem billentem ki, én a helyemen vagyok!” – és ez csak akkor történik meg, ha az ember beemeli a szövegbe. Másképp nincs meg. Tudniillik, hogy ha egy ilyesmi történik egy színházi előadáson, mindenki görcsbe rándul, mindenki megmered, hogy „Jézusom, mi lesz?”. Hát semmi nem lesz. A mesemondó köteles ezeket belefoglalni a történetbe.
Varkapu.info: Mire emlékszik vissza nagyon szívesen a múltból?
Berecz András: Arra, mikor a diákok közül volt egy, aki zokon vette, hogy nem ő beszél, hanem én. Tudtam, hogy az ő szarvát kell letörjem. Én itt jó fiú voltam, mert ezeknek a busó maszkoknak nem törtem le egyetlen szarvát sem, de neki még a nemlétezőt is letörtem. Mert láttam, hogyha én ezzel a közönséggel szót akarok érteni, előbb ezt a fiút kell megsemmisítsem. Ez egy eszes, jóravaló gyermek, erősebb a vérnyomása, magasabb a vércukra, a kamaszodásnak azon a fokán van, hogy vérig sértem őt, hogy nem ő beszél, hanem én. S utólag ezzel a fiúval a kollégiumban nagyon jó barátok lettünk. Ez egy gyönyörű emlék, mert egy látszólagos ellentétből barátság született.
Varkapu.info: Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
Berecz András: Gyergyóval foglalkozom most. Kodály és Bartók Gyergyóban látta meg – az egyik Zobor vidékről, a másik Békés megyéből Gyergyóba elkerülve-, hogy a magyarságnak van egy csodaszarvasa, amelyik még ma is él. Négy lábán a szép agancsát forgatja, és ezt úgy hívják, hogy pentatónia. Ez a mi nagy örökségünk. Ebből akarnék régi magyar stílusú székely dalokból egy lemezt csinálni, amikből kitűnő kórusművek, zongora- és énekművek születtek. Szeretném újra ezt a gyökeret felmutatni!
(Gribek Dániel – Varkapu.info)
Kapcsolódó cikkek:
Busók között Berecz, aki mesél (+Képek)
Az idei PAK pályázat témája az élet születése
