II. Cantor Regis Hungariae címmel július 3. és 6. között nemzetközi egyházzenei és régizenei kurzust rendeznek a Choralis Constantinus keretében. Az ötnapos szakmai program keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a középkori esztergomi rítus zsolozsma-anyagával, valamint a 15-16. századi reneszánsz polifónia repertoárjával, előadói gyakorlatával.

II. Cantor Regis Hungariae címmel július 3. és 6. között nemzetközi egyházzenei és régizenei kurzust rendeznek a Choralis Constantinus keretében. Az ötnapos szakmai program keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a középkori esztergomi rítus zsolozsma-anyagával, valamint a 15-16. századi reneszánsz polifónia repertoárjával, előadói gyakorlatával.

Nemzetközileg elismert magyar szakemberek irányításával vehetnek részt egyéni- és kiscsoportos foglalkozásokon, előadásokon, bekapcsolódhatnak a kóruséneklésbe, és részesei lehetnek a gyakorlatban is bemutatásra kerülő liturgikus alkalmaknak, hangversenyeknek.

Várjuk a régizene iránt érdeklődő, egyházzenei gyakorlatba bekapcsolódni vágyó résztvevők jelentkezését. A kurzuson a gyakorló zenészek, egyházzenészek is megtalálják az új ismeret- és tapasztalatszerzés lehetőségét, ezért különösen hasznosnak gondoljuk mindenki számára, aki szeretné tudását szélesíteni, vagy eddigi ismereteit a gyakorlatban kipróbálni, elmélyíteni.

A hangképzés, gregorián repertoár, liturgikus gyakorlat, reneszánsz polifónia és előadói gyakorlat, három modulban kerül elő a kurzus foglalkozásain. A kórus-foglalkozások és a koncertek anyaga pedig elsősorban a Choralis Constantinus 500 – a Habsburg császári udvar énekes szertartásai a 15-16. századi gyakorlat alapján nemzetközi esemény-sorozat repertoárjából kerül terítékre. Ez a sorozat két ötszázéves forrás zenéjét mutatja be, rekonstruálva a császári udvar énekelt szertartásait, bemutatva egy teljes egyházi év zenei anyagát. E két forrás a Heinrich Isaac és tanítványa által befejezett Choralis Constantinus három kötetes többszólamú gyűjtemény, valamint az 1511-ben, Bécsben megjelent Graduale Pataviense, ami ennek a gyűjteménynek, és a bécsi udvarban is használatban levő rítusnak a gregorián repertoárját tartalmazza.

A kurzus előadásainak szakmai anyagáról és a kottákról a szervezők gondoskodnak. Négyfős, vagy nagyobb létszámú énekegyüttesek jelentkezése esetén kedvezményeket, valamint fellépési lehetőséget biztosítanak.

FOGLALKOZÁSOK (a heti program táblázata szerinti beosztásban):
Magánének, hangképzés – Andrejszki Judit
Gregorián, liturgikus gyakorlat – Mizsei Zoltán
Reneszánsz polifónia, előadói praxis – Kalmanovits Zoltán
Szakmai előadások
Énekelt zsolozsmák
Hangversenyek

A KURZUS RÉSZVÉTELI DÍJA:
    * 2011.július 3. vacsorától július 9. reggeliig kétágyas szobákban             67.000.- Ft/fő
    * 2011. július 4-től július 8-ig csak napközbeni részvétellel (ebéddel)        25.000.- Ft/fő

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2011. március 31.
Az előleg (szállással 20.000,- Ft, szállás nélkül 10.000,- Ft) befizetésének határideje: 2011. április 15.
Alsó korhatár: 18 év
Felső korhatár: nincs

JELENTKEZÉSI LAP
A részletes információkat a szervezők küldik, amint a kitöltött jelentkezési lapját megkapták.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Magyar Kóruskastély (Pomázi Zenekastély Nonprofit Kft.)
2013 Pomáz, Templom tér 3.
Tel.: 26/525-613
Fax: 26/525-611
e-mail: music@choralcastle.hu

(fidelio.hu)