Autókat tört fel, családi házakat rabolt ki – Elkapták a nagykovácsi elkövetőt
12:22 | 2024 09. 26.
Kategóriák: Al kiemelt, Kék hírek
Lopás bűntett miatt kell felelnie annak az 50 éves nagykovácsi férfinak, aki 2024 júniusa és augusztus vége között négy bűncselekményt követett el a településen.
T. Attila a gyanú szerint először június 3-án, egy utcán parkoló autóból vitt el horgászfelszerelést, pénzt és egy nyílpuskát. Alig egy héttel később szintén egy kocsit szemelt ki, feltörte a tanksapkát és 40 liter üzemanyagot lopott el.
Két hónappal később lendült ismét akcióba, ekkor már egy családi házat választott. A garázsba ment be, ahonnan kávéfőzőt, élelmiszereket és egy elektromos biciklit vitt magával. Két héttel később szintén a város egyik házát szemelte ki. Átmászott a kapun, és az udvarban parkoló autóból lopott el három pár edzőcipőt és ruhaneműket. A bűncselekményekkel összességében több, mint kétmillió forint kárt okozott a sértetteknek.
A budaörsi rendőrök adatokat gyűjtöttek, kamerafelvételeket elemeztek, tanúkat hallgattak ki, minek eredményeként azonosították és szeptember 19-én a lakásán elfogták a férfit. Bevitték a rendőrségre, ahol őrizetbe vétele mellett hallgatták ki a lopások miatt. Kezdeményezték a letartóztatását, amit az illetékes bíróság azóta elrendelt.
A Pest vármegyei rendőrök kérik az állampolgárokat, hogy telkük, házuk ajtajait minden esetben zárják be! Egy nyitott kapu vagy garázskapu a tolvajoknak felhívás keringőre!
(police.hu)