Gromon szerint álcázott politikai akció a TEVÖ rajzpályázata – Megszülettek az alkotások

09:10 | 2018 06. 22.

Kategóriák: Közélet

A Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület néhány hete rajzpályázatot hirdetett a pilisvörösvári iskolások számára, aminek célja az volt, hogy az alkotások közösségi festés részeként a vasútállomás betonfalát díszíthessék. A kezdeményezésre érkeztek vonatos munkák, a szervezet pedig Gromon István polgármestert is felkérte a zsűrizésre. A település vezetője ezt azonban visszautasított, jelezve, hogy véleménye szerint a TEVÖ rajzpályázata álcázott politikai akció.

“Az Önkormányzat nem fogadta el a felkérésünket a zsűrizésre. Polgármester Úr szerint ez egy “álcázott politikai akció”. Iskolánként 1 rajzot szeretnénk kiválasztani egy szakmai zsűri közreműködésével. Felkértük a MÁV-ot, az Önkormányzatot, az iskolák képviselőit, hogy vegyenek ebben részt. Az Önkormányzat ezt elutasította” – olvasható a korábbi bejegyzés a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület hivatalos Facebook oldalán, ahol a Bakos László elnöknek szóló visszautasító válaszlevelet is közzétették. Ebben Gromon István azt sérelmezte, hogy a TEVŐ nem egyeztette terveit a település vezetőivel, nem kérte ki az önkormányzat véleményét. A kezdeményezés szerinte mindössze az egyesület népszerűsítéséről szól, amibe “bele akarják vonni a városi oktatási intzményeit”.

“Fentiek alapján a Tegyünk Együtt Vörösvárért rajzpályázatát egy álcázott politikai akciónak tekintem, amely a demokratikusan megválasztott városi önkormányzat megkerülésével próbál egy városi célt megfogalmazni és megvalósítani, ezért a zsűrizésben sem részt venni, sem oda mást delegálni nem kívánok” – fogalmazott Gromon István.

Bakos László erre utalva elmondta: “A terület tulajdonosa a MÁV, őket megkérdeztük korábban. Az önkormányzatnak a felkérés során jeleztük a településkép miatt. A MÁV és az önkormányzat közösen alakíthatta volna a nyertes rajz kiválasztását. Konkrétum nélkül nehéz arculatot engedélyeztetni.”

Elkészültek a rajzok

A fenti eseményektől függetlenül a TEVÖ rajzpályázata sikeres volt, így csütörtökön ki is választották az iskolák legszebb rajzait. “Mind a négy rajzot szeretnénk megfesteni az aluljáró környékére, amennyiben megkapjuk a szükséges engedélyeket a tulajdonos MÁV zrt. és az Önkormányzat részéről. Jelenleg az engedélyezés folyamatban van. Hamarosan jelentkezünk a fejleményekkel” – tájékoztatta portálunkat a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület. Az oktatási intézmények nyertesei könyvutalványt és egy családi Laser Fight belépőt kaptak.

A Palánta iskola nyertese: Kenderes Lilla 6. osztály
A Templom Téri iskola nyertese: Bakos Lilla 5.a
A Vásár Téri iskola nyertese: Sipos Laura 8.b
Különdíjas: Török Adél 5.b (Vásár Tér)

A Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület egy gyors látványtervet is készített az elképzeléseikről, reméljük, hogy az engedélyek megérkeznek, hiszen a csupasz betonfal helyett jó érzés lenni a helyi gyermekek ötleteit nézni reggelente.

(Varkapu.info)

Címkék: , , , , , , ,