Kesztölcöt sokáig gúnyolták azzal a legendával, hogy 1956-ban állítólag külön köztársaságot kiáltottak ki a faluban. Ma azonban a lakosok már büszkék minderre, amit az is bizonyít, hogy tavaly szalmatankkal, idén pedig autóra ragasztható matricával őrzik a nem mindennapi hagyományt.
Tavaly a Kesztölci Borklub szalmatankot állított az ’56-os forradalom hatvanadik évfordulójának tiszteletére, amely nagy sikert aratott a faluban élők között. „Sokan kérdezték, hogy idén is lesz-e szalmatank, de a Borklub képviselői azt mondták, hogy ez egy egyszeri akció volt, a szalmatank elment, és ez így van jól” – olvasható Kesztölc hivatalos honlapján.
A Kesztölci Köztársaság autós matrica azonban 200 Ft-os áron már kapható a helyi CBA-ban, bárki megvásárolhatja és felteheti kocsijára.
Csak a sajtó nagyítása volt
Tavaly egyébként a Kesztölci Köztársaság kapcsán a Szeretgom portál azt írta, „a témát kutató történészek egybehangzó véleménye szerint a kesztölci történelem 1956-os kicsúcsosodása (mondhatni csúcsteljesítménye) csupán a korabeli sajtó nagyítása, amely a falusi erőfeszítések nevetségessé tételét célozta, illetve lejárató kampány volt a hatalom szemében szálkának tekintett falusiak ellen, viszont még manapság is az egyik legtöbbször előcibált história, a kesztölci büszkeség és a falu országos ismertségének egyik éltetője.”
A kesztölci 1956-os forradalom történetét részletesen feldolgozta Marek Viktor történész tavaly megjelent könyvében.
(kesztolc.hu nyomán Varkapu.info)