Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott. Az elismerésben részesülők között helyi kötődésűeknek is gratulálhatunk: Dani Eszternek, a Solymári Református Egyházközség lelkészének, Nagy Máriának, Piliscsév egykori polgármesterének, Szabó Michaelnek, testvérvárosi együttműködések ápolásáért és Turi Attilának, Ybl Miklós-díjas építésznek, Budakalász főépítészének.
Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át
A Magyar Érdemkereszt legfelső fokozatával tüntették ki DANI ESZTERT, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának missziói irodavezetőjét, az Országos Református Cigánymisszió vezetőjét, a Solymári Református Egyházközség lelkészét. Az elismerést a hátrányos helyzetben élők, különösen a romák érdekében végzett több évtizedes szolgálata, valamint a cigánymissziós lelkésztovábbképzésben vállalt jelentős szerepéért vehette át.
Magyar Ezüst Érdemkeresztben részesültek
Hagyományosan március 15-én adnak át kiválóságoknak kitüntetéseket, köztük a Magyar Ezüst Érdemkeresztet is, mely „a független és demokratikus Magyarország érdekeinek elősegítése, valamint támogatása körül kimagasló érdemeket szerzett magyar és külföldi állampolgároknak adományozható.”
A Pilis térésgéből NAGY MÁRIA, Piliscsév község egykori polgármestere részesülhetett az elismerésben, Piliscsév fejlesztése, valamint a helyi szlovák nemzetiség hagyományainak megőrzése érdekében végzett településvezetői munkájáért.
Szintén Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át SZABO MICHAEL autószerelő-mester, a Szabó Toyota Autóház tulajdonosa és volt üzletvezetője a magyar-német kapcsolatok fejlesztéséhez a Wertheim, Csobánka és Szentendre közötti testvérvárosi együttműködések kialakításával, illetve ápolásával hozzájáruló tevékenységéért.
Kossut-díjat adományoztak
A jeles nap alkalmából terméseztesen Kossuth-díjakat is átadtak, az elismerésben részesülők között pedig szintén örülhetünk helyi kötődésnek, ugyanis TURI ATTILA, Ybl Miklós-díjas építész a térségben is hátrahagyta már több ízben kéznyomát.
A budapesti születésű építész jelenleg a budapesti műszaki egyetemen tanít. 1996 és 2009 között, majd 2011-től Budakalász főépítésze.
Mesterének Makovecz Imrét tekinti: ö tervezte többek közt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai kampuszának főépületét lezáró Egyetemi Klubot és Budakalász Faluházát.
Gratulálunk az elismerésben részesülőknek!
A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
(MTI nyomán Varkapu.info)