Táncház napja: kalotaszegi és moldvai táncot is járhatunk Solymáron

Ötven éve, 1972. május 6-án rendezték meg az első városi táncházat Budapesten a Liszt Ferenc téri Írók Boltjában. Ebből nőtte ki magát a Táncházmozgalom, mely a széki táncalkalmak mintáját vette alapul és ültette át városi környezetbe. Az UNESCO Szellemi Kulturális...

Húsvétváró családi nap Solymáron

A művelődési ház, a helytörténeti gyűjtemény a svábház és a Kud-ARC KIE közös szervezésében három helyszínen kínál a közelgő húsvétra hangoló tevékenységeket a gyerekeknek  április 9-én, szombaton, 15-17 óráig. A művelődési házban húsvéti dekoráció készítéssel,...

Advent gyertyái – karácsonyi előadás Solymáron

Ünnepi várakozás a művészet fényében Az ingyenesen látogatható előadásban énekszóval és élő szóval hívjuk elő a karácsonyvárás felfokozott érzelmeit, hogy a nézők szívében is mind a négy adventi gyertya jelentése fellobbanhasson! Közreműködő művészek: Balogh Tímea...

Műalkotást ajándékba – Adventi kiállítás és vásár Solymáron

Szeretettel várják az érdeklődőket 2021. december 4-én, szombaton 17 órakor az Apáczai Csere János Művelődési Ház vásárlási lehetőséggel egybekötött adventi kiállításának megnyitójára. Az alkotások december 21-ig tekinthetők meg a művelődési ház nyitvatartási...

Készíts betlehemet Solymáron!

Az év végéhez közeledve elkezdődik az ünnepekre való hangolódás ideje. Amellett, hogy Solymáron minden évben meghirdetnek egy adventi kalendáriumos, ablak díszítős programot, idén újabb ünnepi, barkácsolási lehetőséggel bővül Solymár programkínálata. Építsünk...

Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár

Húsvétváró családi nap Solymáron

Húsvétváró családi nap Solymáron

A művelődési ház, a helytörténeti gyűjtemény a svábház és a Kud-ARC KIE közös szervezésében három helyszínen kínál a közelgő húsvétra hangoló tevékenységeket a gyerekeknek  április 9-én, szombaton, 15-17 óráig. A művelődési házban húsvéti dekoráció készítéssel,...

bővebben
Advent gyertyái – karácsonyi előadás Solymáron

Advent gyertyái – karácsonyi előadás Solymáron

Ünnepi várakozás a művészet fényében Az ingyenesen látogatható előadásban énekszóval és élő szóval hívjuk elő a karácsonyvárás felfokozott érzelmeit, hogy a nézők szívében is mind a négy adventi gyertya jelentése fellobbanhasson! Közreműködő művészek: Balogh Tímea...

bővebben
Készíts betlehemet Solymáron!

Készíts betlehemet Solymáron!

Az év végéhez közeledve elkezdődik az ünnepekre való hangolódás ideje. Amellett, hogy Solymáron minden évben meghirdetnek egy adventi kalendáriumos, ablak díszítős programot, idén újabb ünnepi, barkácsolási lehetőséggel bővül Solymár programkínálata. Építsünk...

bővebben
Solymáron is várják a véradókat

Solymáron is várják a véradókat

Júliusban Pilisvörösváron adhattak vért az önkéntesek, akik pedig lemaradtak volna az alkalomról, azok bepótolhatják augusztus elején a solymári művelődési házban. A Magyar Vöröskereszt minden alkalmat megragad, hogy hangsúlyozza: nyáron is fontos, hogy elég sokan...

bővebben
Hétfőtől nyitnak Solymár kulturális intézményei

Hétfőtől nyitnak Solymár kulturális intézményei

"A kormány megszüntette a járványügyi veszélyhelyzetet, így június 22-től a művelődési ház, a könyvtár, a dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Svábház a megszokott nyitvatartási rend szerint üzemel és várja látogatóit" - tájékoztat oldalán az...

bővebben
Március 15. – Megemlékezés Solymáron

Március 15. – Megemlékezés Solymáron

A solymári művelődési házban Gaal-Hasulyó Bernadett, az önkormányzat közművelődési bizottságának elnöke mond ünnepi beszédet, majd Lovász Irén népdalénekes és a Cédrus Táncegyüttes kapcsolódik be műsorával a programba. Az eseményen adják át a helyi kiválóságok díjait...

bővebben
Pénteken a jazz kerül a középpontba Szentivánon és Solymáron

Pénteken a jazz kerül a középpontba Szentivánon és Solymáron

Az előttünk álló hétvégén két jazz-eseményt is rendeznek a térségben: Pilisszentivánon a dr. Peller Jazzband várja a közönséget, míg Solymáron a Little Jazz Pub eseményén szólalnak meg a dallamok. Jazz klub Pilisszentivánon A dr. Peller Jazzband május 24-én, pénteken...

bővebben
Elsősegély program Solymáron

Elsősegély program Solymáron

Vendégünk: Márkus Dávid, szenvedélyes esélyadó, a használható elsősegély oktatója A program díjmentesen látogatható, de regisztrációhoz kötött! Regisztráció az info@apacazi.com e-mail címen lehetséges. Csak az első ötven jelentkezőt tudják...

bővebben
5+1 márciusi gyermekprogram a térségben

5+1 márciusi gyermekprogram a térségben

Márciusban is színes programokat szerveznek a térségben és az események között a gyerekek is megtalálhatják a számukra legkedvesebbet. Megelevenednek az igazi klasszikusok, mint Micimackó és Mazsola, de tavaszi kiránduláson és társasjáték délutánon is részt...

bővebben
Solymári Kalandgyár: libaságok márciusban

Solymári Kalandgyár: libaságok márciusban

Március 24-én, vasárnap 16 órától a Kalandgyár következő programján a liba kerül a középpontba. A libalegelő tipikus gyermekjátékai mellett feleleveníthetitek a gyermeklakodalmas szokásaát az elmaradhatatlan dudaszó kíséretével. A kézműveskedés témája szintén a liba...

bővebben
Mazsola és Tádé – Mesés bábjáték Solymáron

Mazsola és Tádé – Mesés bábjáték Solymáron

A gyermekek és a gyermeklelkű felnőttek számára nincs is annál nagyobb csoda, mint mikor egy báb életre kel, és kalandjaival elvarázsol. Hát még ha ez a báb egy szeretetre méltó pöttöm kismalac, aki nagy lélekkel és sok-sok érzelemmel van megáldva. Mazsola és barátai:...

bővebben
Mazsola és Tádé Solymárra látogat

Történelmi tévhitek Solymárról

Történelmi tévhitek Solymárról

Történelmi tévhitek Solymárról: a középkorban királyi solymászok éltek Solymáron? - Ritter György történész előadása A porgram díjmentesen látogatható!  

bővebben
Történelmi klub Solymáron

Történelmi klub Solymáron

A Történelmi klub következő alkalmával "A historizmus építészete Magyarországon" témával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A program díjmentesen látogatható!  

bővebben
5+1 gyerekprogram február végén, amit kár lenne kihagyni

5+1 gyerekprogram február végén, amit kár lenne kihagyni

Február végén számos izgalmas program várja a családokat Pilisvörösvártól egészen Solymárig. A társasjáték klub mellett mese előadáson és középkori vigasságon vehetünk részt, de a természet is remek eseményeknek fog otthont adni. A madárgyűrűzés mellett ugyanis a...

bővebben
Középkori vigasság Solymáron

Középkori vigasság Solymáron

Ismét Solymárra látogat a Fantáziamalom Családi Játszóház, és varázslatos időutazásra invitálja a közönséget! A középkor csodálatos világában kalandozunk, ahol megismerkedünk a lovagokkal, lovagi párviadalon veszünk részt és a nap végén egy reneszánsz bálba is...

bővebben
Társasjáték klub Solymáron

Társasjáték klub Solymáron

Indul a Társasjáték klub! “Többet tudsz meg egy emberről egy óra közös játék, mint egy év beszélgetés alatt." Platón. A társasjátékról a Ki nevet a végén? vagy a Gazdálkodj okosan jut eszedbe? Akkor felejtsd el, amit eddig tudtál a társasokról, mert itt a játékok új...

bővebben