A túra alkalmával a Pilisszentivánon található Jági tanösvényt járhatják be az érdeklődők, azonban rendhagyó módon nem nappal, hanem este. Amikor a nap nyugovóra tér és a csillagok is kigyúlnak, ilyenkor Szent Iván-éj környékén megelevenedik az erdő. Ebbe a rejtélyes...
Az elmúlt egy-két hétben túrázni, de a kertben pihenni, utcákon sétálni sem lehetett úgy, hogy ne lásson az ember legalább egyet vagy inkább egy tucatot abból az apró rovarból, ami fekete szárnyaival ide-oda repked a levegőben. Ez a lepke nem más, mint a fehérpettyes...
Vasúton is elérhetővé tette és 350 kilométeresre bővítette a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot a Pilisi Parkerdő Zrt. - mondta Zambó Péter, az erdőgazdaság vezérigazgatója az új útvonal átadásán pénteken Kesztölcön. Révész Máriusz Aktív Magyarországért...
A fokozottan védett faj az Év madara 2018-ban és az egész országban összesen csak mintegy nyolcvan pár él. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Először két fióka tűnt el A pár költését a szakemberek folyamatosan figyelték a...
A Pilisi Parkerdő Zrt. június 8-án (pénteken) 10:00-kor, a Pilis lábainál elterülő Kesztölcön adja át a nagy népszerűségnek örvendő Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózat egy újabb szakaszát a nagyközönség számára. A rendezvényre az erdőgazdaság egy remek vezetett...
A napokban osztottuk meg Facebook-oldalunkon a fotót, ami a Pilisvörösvár határán található mézontófű mezőről készült. Azonban nem csak minket ihletett meg a színpompás természet, már légi felvételen is láthatjuk a nem minden napi színekben játszó földeket. Mi virít...