Megújulhat a Iosephinum – Kiemelt projekt lett a piliscsabai Avicenna Kutatóintézet beruházás

12:48 | 2017 10. 12.

Kategóriák: Fő kiemelt, Kultúra

A kormány közel 1,3 milliárd forinttal támogatja és kiemelt projektté tette a piliscsabai Avicenna Kutatóintézet beruházását. Az intézet célja a magyarországi iszlám-kutatások művelése.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány a Makovecz Imre hagyatékáról való gondoskodás, életművének a jövő nemzedékkel való megismertetése érdekében egyetért az Avicenna Kutatóintézet piliscsabai épület-beruházásának a támogatásával, azzal a kikötéssel, hogy az épület állami tulajdonba kerül.

Az építtető az Avicenna Kutatási Non-Profit Kft. A teljes támogatás 1 milliárd 293 millió forint, úgy hogy az idei évre 495, míg a jövő évre 798 millió forint jut.

Kiemelt jelentőségű beruházás a Iosephinum területén

Ezzel egy időben a kormány – rendelettel – a közigazgatási hatósági ügyek intézése szempontjából nemzetgazdaságilag  kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította ezt a projektet. A beruházás része a Makovecz Imre bástyája projektnek és a piliscsabai Iosephinum területén valósul meg. A beruházással összefüggésben a központi építészeti-műszaki tervtanács véleményét be kell szerezni, a településképi véleményezési eljárást viszont nem kell lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

A kutatóintézet saját honlapján az olvasható, hogy az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Közalapítványát 2001 nyarán a magyar kormány határozata hozta létre. A közalapítvány elnöke Harmatta János akadémikus, tagjai Fodor Sándor egyetemi tanár, Bálint Csanád akadémikus, Szovák Kornél, a PPKE docense, valamint Bíró László püspök voltak. A közalapítvány kuratóriumának döntése alapján 2002 februárjában jött létre az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete. A közalapítvány saját céljainak megfelelően a magyarországi iszlám-kutatások művelésével és fellendítésével, valamint Magyarország és a muszlim világ közötti politikai és gazdasági kapcsolatok erősítésével bízta meg az intézetet.

 

(napi.hu)

Címkék: , , , ,