Lesz uszoda Pilisvörösváron! – Döntött a városvezetés

06:52 | 2017 06. 20.

Kategóriák: Közélet, Sport

Mint arról a Varkapu.info korábban beszámolt, Pilisvörösvár is bekerült a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program második ütemébe, aminek részeként uszoda létesülhet a településen. Ennek feltétele az volt, hogy az ökormányzat átadja az államnak az adott területet.

 
Hétfőn rendkívüli testületi ülésen erről is döntöttek Vörösváron. Mint azt portálunk megtudta, a város vezetése rábólintott a lehetőségre, és a civilek, többek között a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület által is javasolt területen, a Báthory és a Freiäcker utca sarkánál létesülne tanuszoda. Ezt adnál át a magyar államnak.
 
Eközben a sportcsarnok tervezett helyszíne információink szerint nem változott, az ugyanúgy a Búcsú téren épülne meg a két iskola közelsége miatt.
 

 
Nem sokkal cikkünk megjelenése után a pilisvorosvar.hu oldalon is megjelentek az információk valamivel részletesebben. Alább a hivatalos közlés olvasható:
 
Döntött a Képviselő-testület a tanuszoda ügyében
 
2017. június 2-án a Magyar Kormány a 1281/2017. (VI. 2.) Korm. határozatában úgy döntött, hogy a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program végrehajtásával kapcsolatos feladatokról szóló 1523/2015. (VII. 31.) Korm. határozat rendelkezései alapján kerüljön sor a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemének keretében 26 településen – köztük Pilisvörösváron is – tanuszoda-beruházás előkészítésére és megvalósítására.
 
A beruházás műszaki előkészítésének első lépéseként az érintett települések önkormányzatainak a fejlesztés helyszíneként javasolt ingatlant kell megjelölni, és egy műszaki adatlapot kell kitölteni, amely az adott ingatlan adottságait (övezeti besorolás, közműellátottság stb.) részletesen bemutatja.
 
Gromon István polgármester 2017. június 15-én délelőtt személyesen tárgyalt a Nemzeti Sportközpontok által megbízott, Jánosi János által vezetett háromfős tervezői csapattal, ezután telefonon egyeztetett Kovács Norberttel, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatójával, majd az egyeztetések alapján június 19-ére rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze a legsürgősebb döntések mielőbbi meghozatala érdekében.
 
A rendkívüli ülésén a Képviselő-testület – az összes képviselő egyhangú szavazatával – döntött arról, hogy:
 
– a beruházás megvalósítása érdekében együttműködik a Kormánnyal és a Nemzeti Sportközpontokkal, és a megépítendő tanuszoda helyszínéül kijelöli a Pilisvörösvár, 097/90-96 helyrajzi számú, önkormányzati tulajdonú ingatlanokat,
– felhatalmazza a polgármestert, hogy a műszaki előkészítés keretében a szükséges vizsgálatokat elvégeztesse (talajmechanika, geodézia stb.), a tanuszoda helyszínéül kijelölt területeket összevonja, az 5000 m2 nagyságú, a Báthory utca felöli közútkapcsolattal rendelkező telket kialakítsa, és a kialakított telket vonja ki művelés alól,
– felkéri a polgármestert, hogy a tanuszoda létesítésével kapcsolatos Együttműködési megállapodás tervezetét készítse el, majd a tervezetet terjessze Képviselő-testület elé,
– az előkészítő munkák fedezetéül 2 milliós keretösszeget biztosít, melynek forrása a 2017. évi önkormányzati költségvetési rendelet általános tartalék 22. melléklet 16. sora (általános tartalék).
 
(Varkapu.info)

Címkék: , , , , , ,