Két apafi és a blues – Interjú a Messessippi zenekarral

Volt egyszer két jóbarát, akik úgy döntöttek, megelégszenek önmaguk kreativitásával, és párban, egy nagyzenekar hangzásával duót alapítanak. Egyaránt merítenek a magyar népzenéből, a bluesból, illetve más amerikai, könnyűzenei műfajokból. Korábban Voodoo Papa Duó...

aurevoir. koncert Szentendrén

Az Aurevoir. zsámbéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar. 2015 márciusában hattagú együttesként kezdték pályafutásukat, a felállás többszöri változását követően jelenleg nyolc zenész alkotja a zenekart. A kezdetektől fogva arra törekedtek, hogy magukat, illetve...

Pilisborosjenői és zsámbéki gyerekeknek is drukkolhatunk a Fölszállott a pávában

A közmédia rendkívül népszerű és színvonalas tehetségkutató, tehetségápoló műsora, a Fölszállott a páva péntek este folytatódik a Duna TV műsorán a második középdöntővel. A folytatásban több helyi tehetségnek is drukkolhatunk, hiszen Zsámbékról Németh Csaba...

népzene

Két apafi és a blues – Interjú a Messessippi zenekarral

Két apafi és a blues – Interjú a Messessippi zenekarral

Volt egyszer két jóbarát, akik úgy döntöttek, megelégszenek önmaguk kreativitásával, és párban, egy nagyzenekar hangzásával duót alapítanak. Egyaránt merítenek a magyar népzenéből, a bluesból, illetve más amerikai, könnyűzenei műfajokból. Korábban Voodoo Papa Duó...

bővebben